2019. október 24. - 19:00

„A nemzet lelkéből születik meg”

Vidnyánszky Attila: A külhoni területeken megtartó erő a színház

2019. március 14.

Nemrég a Vajdasági Magyar Képző-, Kutató- és Kulturális Központ vendége volt Vidnyánszky Attila, Kossuth-díjas rendező, a budapesti Nemzeti Színház főigazgatója. A vele folytatott beszélgetés során szó esett az életútjáról és a színházi életről is. Vidnyánszky Attila kárpátaljai származású, az Ungvári Állami Egyetemen szerzett bölcsészdiplomát, ezután középiskolában tanított, majd pedig Kijevben diplomázott rendezői szakon. A kilencvenes évek elején a beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház alapító művészeti vezetője volt, manapság pedig a főrendezője. 2013-tól a budapesti Nemzeti Színház főigazgatója. A VM4K-ban Vidnyánszky Attilát egyebek közt a budapesti Nemzeti Színház és a határon túli magyar színházak feladatairól kérdeztük.

Mitől nemzeti egy színház? Mi a budapesti Nemzeti Színház küldetése?

– Egy nemzeti színház a nemzet lelkéből születik meg. A színház lényegéhez sokkal erőteljesebben köthető spiritualitással bír. Létezése túlmutat az általános értelemben vett színházon, azon, hogy előadásokat játszik, nézőket fogad, vagy diákokat képez. Más nemzetekhez viszonyítva, nálunk a színház különösen fontos. Mi a forradalmainkat is ott ünnepeljük és képesek vagyunk felrobbantani, ha a társadalom egy részét irritálja. Ez azért nem igazán jellemző más nemzetekre. Valamelyest a nemzeti színházon keresztül fogalmazza magát újra a nemzet. Mindenképpen egy építkező, pozitív attitűddel működő intézmény, amely erősíti a hitet, a nemzet tartását és segít eligazodni ebben a nem egyszerű létben. Felvállaltan azzal foglalkozik, hogy a korábbi évszázadokból ránk maradt kincsekre, értékekre különösképpen odafigyel. A repertoárján állandó jelleggel szerepelnek az örök érvényű, maradandó színpadi műveink, például a Bánk bán vagy a Csongor és Tünde. Emellett fontos az is, hogy ne felejtsünk és megemlékezzünk. A budapesti Nemzeti Színház Bessenyei Ferencnek állított emléktáblát és szervezett estet a tiszteletére, mert idén lenne százéves. Hamarosan Psota Irénről emlékezünk meg. A Nemzeti Színház az egész nemzet színházaként határozza meg magát. Feladatunk a vidéki nézőkkel is dialógust folytatni, és a külhoni területekre szakadt honfitársainkkal is foglalkozni. Mindez így együtt alkotja a Nemzeti Színházat.

Ön szerint mi a külhoni magyar színházak feladata?

– Nyilván azzal a közösséggel kell foglalkoznia és azt a közösséget szolgálnia – a szó legnemesebb értelmében – amelyik eltartja, fenntartja és létrehozta. A külhoni területeken megtartó erő a színház. Beregszászi színházcsinálóként ezt hiszem, tapasztalom és tudom. A határon túli magyar színházak elsődleges feladata őrizni a nyelvünket, a kultúránkat, ugyanakkor párbeszédet folytatni a többségi nemzet színházvilágával is. Ez is nagyon fontos feladatuk, mert ezáltal erősíthetik a pozíciójukat, magabiztossá tehetik a közösségüket, amelyet képviselnek.

A közönség utánpótlását illetően mekkora a pedagógusok jelentősége?

– Óriási. Nagyon fontos a feladatuk. Különösen nagy hangsúlyt fektetek az iskolákra és a pedagógusokra, már csak azért is, mert pedagóguscsaládból származom és magam is úgy kezdtem a pályámat, hogy irodalmat és történelmet tanítottam. Hiszek az új generációkban. Kicsit talán másmilyenek, mint az előbbiek, de ez így van rendjén. A szívük és a lelkük a helyén van, ezt tapasztalom az Egri csillagok című előadásunk játszása alkalmával, amikor azt látom, hogy a kiskamasz gyerekek mennyire tudnak lelkesülni. A pedagógus az első számú szövetségesünk, akivel párbeszédet kell folytatnunk, akire oda kell figyelnünk, akinek segítenünk kell abban, hogy megértsen bennünket és akinek a véleményét, a tanácsait, nagy alázattal és tisztelettel kell meghallgatnunk annak érdekében, hogy szoros legyen a kapcsolat az oktatási intézmények és a színházak között.

A nézők számára a színház varázslat. Szakmabeliként érzi-e még ezt a varázslatot?

– Persze, ez mindenképpen megmaradt bennem. Óriási ajándéknak tekintem. Az, hogy igazgató vagyok, szükséges kényszer. A művészeti vezetést élvezem, mert büszke vagyok egy-egy hónapra vagy évadra, amikor látom a repertoárunkat, hogy mit kínálunk a nézőinknek. Mégis legjobban a rendezést szeretem, mert olyankor egy kicsit teremtőt játszhat az ember.

A Beregszászi járásban található Nagymuzsalyon született. A beszélgetős est során azt mondta, hogy inkább vidéki típus. Hogyan sikerült hozzászoknia Budapesthez, a nagyvárosi élethez?

– Eléggé nehezen, de most már hetedik éve élek ott, és nagyon tudom csodálni. Büszke vagyok Budapestre, az épületeire, az utcáira, a város hangulatára. A külföldieknek büszkén mutogatom. Csodaváros Budapest. A ritmusa, a vibrálása, az energiái, nem állnak közel hozzám, de megpróbálom megérteni, átereszteni magamon, és sok minden van, amit nagyon szeretek ebben a városban. Szeretem az éjszakáit meg a hajnalait... Amikor világításpróba után megyek hazafelé, azt nagyon szeretem. Csendes a város és gyönyörű.

Forrás: Magyar Szó