Az Európai Unió vezetése 2019 májusáig és utána

2018. november 15.

A VM4Köz.Klub csütörtök esti, az Európa és mi sorozat újabb programjának vendége dr. Mráz Ágoston Sámuel egyetemi adjunktus, a Nézőpont Csoport Zrt. vezérigazgatója volt, aki kutatási eredményekkel alátámasztott, humorral fűszerezett, magával ragadó előadásában kifejtette, hogy mi várható az Európai Unió vezetésével kapcsolatban a jövő évi választásokat követően. Emellett, illetve ezen keresztül pedig arra a kérdésre is kereste a választ, hogy milyen jövője lesz Európának.
Az előadás elején dr. Mráz Ágoston Sámuel kiemelte, hogy az összes leadott szavazat 1%-а vajdasági lehet, ha a részvételi arány megegyezik az április 8-aival és kifejtette, hogy a nemzetek Európájában természetes, hogy a nemzethez tartozók szavaznak. Természetesen vannak olyan elképzelések, amelyek nem a nemzetek, hanem egy nemzetek feletti Európában gondolkodnak. Ezért is fontos a véleménynyilvánítás, a szavazás.
A kis nemzetek esetében különösen fontos, hogy az EU-ban – annak felépítése és működése miatt – legyenek szövetségesei. Ezt a munkát kezdte meg Magyarország a miniszterelnök vezetésével 2014-ben. Ennek jelentőségét az előadó a jelenlegi európai bizottsági elnök személyén keresztül, egészen pontosan az ő megválasztásának folyamatán keresztül érzékeltette. Az, hogy az előttünk álló időszakban az Európai Unió ne a liberális, globalista elitek által elképzelt irányba menjen tovább, nagymértékben függhet attól, sikerül-e megszervezni a blokkoló kisebbséget.
Dr. Mráz Ágoston Sámuel kifejtette, hogy az előttünk álló kampányban sok jóra senki sem számíthat, aki szembefordul a liberális elittel. Már elindult és fokozódni fog az a jelenség, amikor mindenféle eszközökkel le kívánják majd járatni a liberális elittel szembefordulókat, botrányok, mondvacsinált ügyek sora várható. Emellett jelen lesz az „úgy teszünk, mintha...” taktika, amire már volt példa, amikor is úgy tesznek, mintha az illegális migráció ellen lennének, valamint ,,a beszéljünk másról stratégia”, aminek ironikus értelemben legszebb példája az, amikor a rengeteg aktuálpolitikai, releváns probléma helyett Juncker arról beszél, hogy demokratikusan, a népek szavát meghallgatva mindent elkövet, hogy ne legyen többet óraátállítás... Nem kerülte meg az előadó Manfred Weber csúcsjelölt személyét: ő a legtöbb, aki Európának a jelenlegi körülmények között adható.
Az egyórás előadást egyórás közönségbeszélgetés követte, az előadó számos kérdésre válaszolt.

Az előadásról a Szabadkai Magyar Rádió hangfelvételt készített, mely a következő szövegre kattintva hallgatható meg:

Dr. Mráz Ágoston Sámuel Az Európai Unió vezetése 2019 májusáig és utána c. előadása