Borsos Dóra és zenekara – 2020.06.25.

2020. június 25.

A jazz aranykoraként emlegetett  '30-as,  '40-es évek hangulatát varázsolta a VMKöz.Klub színpadára a csodálatos hangú Borsos Dóra és nagyszerű zenészekből álló csapata 2020.06.25-én.

Az est folyamán a 2017-ben megjelent „Minden perc – Every Moment"  című album zeneszámai kerültek bemutatásra. A dalok magyar illetve angol nyelven is felcsendültek, melyek kivétel nélkül az énekesnő saját szerzeményei. Az olykor szívbemarkoló, mély érzéseket megindító dallamok mind-mind egy külön történetet mutattak be a közönség számára. Dóra négy zenésztársával Sánta Zoltánnal, Szűcs Dáviddal, Szitás Tamással és Varga Ivánnal tette különlegessé a csütörtök estét azok számára akik ellátogattak udvarunkba. A zenekar nem titkolt szándéka a jazz műfajának minél szélesebb körben való népszerűsítése.

Az est különleges, nem várt eseményeket is tartogatott. Sor került egy sikeres lánykérésre, valamint dedikált lemezek is kiosztásra kerültek.alábbi l

Az eseményről szóló további beszámolók a következő linkeken érhetők el: 

Magyar Szó: Borsos Dóra a VM4K-ban (beszámoló)

Pannon RTV: Borsos Dóra koncertezett a VM4K-ban (beszámoló, videó)

Pannon RTV: 2020.06.26. - Borsos Dóra koncertezett a VM4K-ban (videó)

Pannon RTV: Közügyek - 2020.06.25. (interjú)

Vajdasági RTV: Borsos Dóra és zenekara koncertezett Szabadkán (beszámoló, videó)

Magyar Szó: Nyáresti jazz és könnyed melódiák (beszámoló)

Vajdaság Ma: Borsos Dóra fellépése (közlemény)