Csütörtök esték – másképp (portrébeszélgetés Kanyó Ervinnel)

2020. november 05.

A VM4K Csütörtök esték – másképp című programsorozatának célja értékadó, közösségépítő személyiségek bemutatása portrébeszélgetések formájában. Legutóbbi vendégünk Kanyó Ervin, Dr. Bodrogvári Ferenc-díjas képzőművész, grafikus, illusztrátor, idegenvezető, rajzpedagógus volt, akivel jó hangulatú beszélgetésnek lehettek fültanúi a jelenlévők. A sokoldalú művésztől megtudhattuk, hogy a különböző hivatásai között nem tudna fontossági sorrendet tenni – még ha akarna sem, viszont nagy elkötelezettje a mindenkori Városnak. Örömmel fürkészi, vizsgálja, tanulmányozza az épületeket, mind művészi, mind építészeti szempontól, vagy csak a mögöttük lévő emberekről sző magában meséket. A rajzolást, mint gyermekkori csavargást jellemezte, amely tele van próbálkozással, kalandozással és kísérletezéssel. Nagy rajongója a vajdasági városoknak, szívesen tölt időt bármelyikben, innen eredt az ötlet, hogy idegenvezetői engedélyt is szerezzen, amely segítségével az idelátogató turistákkal tudja megszerettetni a várost, az épületekkel és azok hangulatával, valamint magyarkanizsai lévén, a természet és a víz szeretetéből a vízitúrák szervezése. A beszélgetés során szóba kerültek a művész által készített épület-lámpák, mint művészi installációk, illetve a grafikus rajzainak kollázs technikája, amely izgalmas réteget ad a képzeletbeli városoknak. Kanyó Ervin a vajdasági gasztronómia nagy híve, amelyben lenyűgözőnek találja, hogy milyen jól összeforrnak a régió különböző nemzeti hagyományai. A tanári hivatást tartja a világ legösszetettebb feladatának, de inspirálják a tanulói – művészileg és emberileg is. A beszélgetés végén a művészet közösségformáló szerepe is szóba került, ezzel kapcsolatban vendégünk elmondta, hogy minden közösség számára nagyon fontos a művészet, melynek kohéziós, összetartó szerepe van.

A járványügyi intézkedések miatt korlátozott számához képest teltház fogadta vendégeinket, amely során minden egészségügyi előírást (maszkhasználat, higiéniai előírások) betartva élvezhették november 5-i programunkat.

Köszönjük, hogy velünk tartottak!

 

Az eseményről további hírek és beszámolók az alábbi linkeken érhetők el: 

Magyar Szó: "Alkotó embernek tartom magam" (beszámoló)

Pannon RTV: Kanyó Ervin volt a VM4K vendége (beszámoló, videó)

Vajdaság MA: VM4K: Csütörtök este, másképp - Kanyó Ervinnel (közlemény)

Szabadkai Magyar Rádió: Csütörtök esték - másképp (a beszélgetés meghallgatása)