Föderalizmus és nemzetek az Európai Unióban

2019. május 09.

2019. mújus 9-én dr. Szájer József európai parlamenti képviselőjelölt, alkotmányjogász volt a VM4Köz.Klub Európa és mi című előadássorozatának vendége.

A Föderalizmus és nemzetek az Európai Unióban című előadásának kezdetén az európai parlamenti választások fontosságára hívta fel a figyelmet, különösen arra, hogy az idei választás újdonsága egyben a nemzetegyesítés irányába megtett óriási lépése az lesz, hogy a magyarországi lakcímmel nem rendelkező magyar állampolgárok is leadhatják majd voksukat. Az uniós parlamenti politizálásban a szövetségépítésnek nagy szerepe van, ilyen módon sikerült elérni azt is, hogy az unión kívül élő, de uniós állampolgársággal rendelkezők is szavazhassanak. Szájer József beavatta a hallgatóságot a politizálás ezen részébe, ami a közönségből számos kérdést is kiváltott. A fő kérdés, hogy miképpen óvhatjuk meg Európát, a kereszténységet és a nemzetet, minden embert foglalkoztat, minden európai embert, függetlenül attól, hogy nem egyforma válasza van rá. Ennek oka a migrációs válság, amit az unió semmilyen módon nem tudott jól kezelni, a téves német gesztusra, hogy jöjjön mindenki, megoldjuk, további rossz válaszok születtek, amikor kiderült, hogy távolról sem tudják megoldani a problémát: kvóta, kötelező kvóta, önkéntes-kötelező kvóta.

Mint a politikus elmondta, ez a kérdés egyelőre halasztást nyert, de nem oldódott meg. Továbbra is zajlik a politikai, jogi csata, bírósági tárgyalások zajlanak, erős médianyomás alatt.

A kereszténységről, a szolidaritásról is beszélt dr. Szájer. Kifejtette, hogy a kereszténység feladata a könyörületesség, azonban nem követelheti meg senki sem azt, hogy egy társadalom önpusztító cselekvésekbe fogjon, és megszüntesse saját magát hagyományaival, kialakított életvitelével egyetemben.

Az Európai Unió jövőképéről szólva elmondta, nagyon sok minden május 26-án fog eldőlni. Történelmi vonulatokkal és a magyar történelem tanulságaival párhuzamba hozva kihangsúlyozta azt is, hogy Európa csupán akkor lesz erős, ha annak összetevői is erős képződménnyé válnak. A tagországokat, mint a változás lehetséges katalizátorait minden aspektusban tisztelni kell.

A baloldali liberális nemzetellenes szólamokra reagálva, miszerint a nemzetek léte háborúkhoz vezet, dr. Szájer arra emlékeztetett, hogy sohasem a nemzetek, mindig a birodalmi törekvések vezettek háborúhoz.

Az előadás végén a nagyszámú hallgatóság kérdéseket tehetett fel, melyekre dr. Szájer József érdekes, magával ragadó, számos új információt tartalmazó és kimerítő válaszokat adott.

Az eseményről szóló további beszámolók az alábbi linkeken érhetők el:

Vajdaság Ma: Dr. Szájer József: „Magyarország felvállalta az európai őshonos kisebbségek ügyét” (beszámoló)

Hét Nap: „Nemzetegyesítő politikát folytatunk az Európai Parlamentben” (interjú)

Pannon RTV: Föderalizmus és nemzetek az Európai Unióban (beszámoló, videó)

Pannon RTV: Föderalizmus és nemzetek az Európai Unióban (Dr. Szájer József előadása - I. rész)

Pannon RTV: Föderalizmus és nemzetek az Európai Unióban (Dr. Szájer József előadása - II. rész)