2019. július 25. - 20:30

Hírfolyam

2019. február 28.

Szabadkán, a Vajdasági Magyar Képző-, Kutató- és Kulturális Központban csütörtökön este Útközben, társadalomtörténeti tények és tanulságok címmel tartottak előadást. A vendég Vékás János újságíró, a Magyar Tudományos Akadémia Kisebbségkutató Intézetének munkatársa volt, aki az előadása során olyan fogalmakat járt körül, mint a nemzet, integráció, identitás vagy éppen a civilizáció.

2019. február 28.

Vékás János egy tudományos alapokra épülő, történelemben is kalandozó, érdekfeszítő másfél órás előadást tartott, melyben a többi közt arról is beszélt, hogy kisebbségi eutanáziát követünk el, ha fennmaradásunkat csupán a kultúrára alapozzuk.

2019. február 28.

A társadalom négy nagy alrendszerből áll, illetve négy szempontból tekinthetünk rá. A gazdaság a javakról szól, a politika a viszonyokról, a kultúra az intézményekről, a demográfia pedig az emberek szempontjából tekint a társadalomra, ismertette Vékás. Akkor beszélhetünk társadalomról, ha ez a négy alrendszer összefügg, integrálódik. Mind a négy szükséges a társadalom működéséhez, létezéséhez, bár bizonyos ideig egyik a másikkal helyettesíthető, tette hozzá.

2019. február 28.

Az ember ahogy idősödik egyre jobban kíváncsi arra, hogy a korábbi események mögött, amelyeknek részese volt milyen háttér húzódik - így kezdte Vékás János újságíró, bibliográfus, az MTA Kisebbségkutató Intézetének munkatársa előadását.

2019. február 23.

Szabadkán, a Vajdasági Magyar Képző-, Kutató- és Kulturális Központban szombaton Mesekuckó címmel interaktív műhelyfoglalkozás indult 3-tól 6 évesek számára. A foglalkozást Csizmár Rita, a VM4K munkatársa vezeti, aki a magyar népmesék csodálatos világát ismerteti meg a gyermekekkel:

2019. február 23.

A Mesekuckó elnevezésű kétórás foglalkozás középpontjában A kiskondás című népmese állt.

 

2019. február 22.

Bukovinai polgári táncokkal ismerkedhettek az érdeklődők péntek este a VM4K-ban. A résztvevők már nagyon várták a táncházat.

2019. február 21.

lmondása szerint írásaiban még mindig fellelhető az úgynevezett vajdaságiasság. Legutóbbi regénye például Zomborban játszódik.

 

2019. február 21.

Szabadkán, a Vajdasági Magyar Képző-, Kutató- és Kulturális Központban, csütörtökön este Történetek mélyén címmel irodalmi beszélgetős műsorra került sor. A vendég a doroszlói születésű, Szegeden élő Hász Róbert, Márai Sándor-díjas író volt, akivel Lovas Ildikó, József Attila-díjas író beszélgetett. Ahogyan az hallhattuk, Hász Róbert úgy mesél újra történeteket, hogy a mai embert újragondolásra ösztönzi.

2019. február 14.

A Vajdasági Magyar Képző-, Kutató-, és Kulturális Központban a Bálint-napon a szerelemről volt szó. A nő és férfi közti kapcsolatot taglalta Lőrinc Tímea, Verebes Judit, Papp Arnold és Szilágyi Áron verses estje. A felhők között című alkalmi műsor során a színművészek egyebek közt József Attila, Juhász Gyula, Vörösmarty Mihály, Erdős Virág, Terék Anna, Szabó Lőrinc, valamint Karinthy Frigyes, Marc Twain és Terrence McNally műveit szólaltatták meg.

Médiatár – Videók