2019. november 16. - 18:00

"Lírám, te légy a bírám"

2019. szeptember 12.

2019. szeptember 12-én 19 órakor a VM4Köz.Klubban Kosztolányi Dezső „életre kelt”.

A „Lírám, te légy a bírám“ című Kosztolányi-esten a költő századfordulós verseit Szívós László, a Szegedi Nemzeti Színház színművészének előadásában hallhatta a közönség.

Szívós László önálló estjén a közönség hallhatott egy csokorra valót a költő ismert és kevésbé ismert verseiből. A színművész önálló estjének köszönhetően a nézők más és más oldaláról ismerhették meg a költő Kosztolányit, olyan  életérzéseket és témákat körbejárva, mint az öröm, a bánat, a magány, a halál, az alkohol, az állandó tusakodás önmagunkkal, ezáltal is egy olyan Kosztolányi-képet tárt elénk, olyan személyes hangvételű összeállításnak lehettünk részesei, amelyben egyszerre volt jelen a humor, a játékosság és a tragédia. Az est során részleteket hallhattunk a mindenki számára ismert Szegény kisgyermek panaszaiból, a Bús férfi panaszaiból, illetve itt volt az Ördöngősök, a Szavak, Az ivó, A kabaré nagyhete, Tusakodás, Politika, Végrendelet, Apám a koporsóban és a Szeretet című vers is. Szívós László különleges előadói eszköztárával és a kialakított játéktérrel – két szék, asztal, tükör, pohár, üveg, rózsák, szemüveg és saját öltözékének segítségével – sikerült megjelenítenie a költőt. A remek ízléssel összeválogatott századfordulós verseknek köszönhetően így elevenedtek meg a költő addigi életének legkülönfélébb színterei, helyzetei, vívódásai, kétségei, elveszettsége, magánya, ars poetikája.

A versek egybefűzése kiváló volt, hiszen az előadás végéhez közeledve mind komolyabb és komorabb hangvételű versek követték egymást, így a vendégek érezhették, hogy hamarosan az est végéhez közeledünk.