2019. október 24. - 19:00

Magyarok Dél-Amerikában: Arról álmodnak, hogy egyszer újra eljutnak Magyarországra

Gazsó Orsolya tengerentúli magyarokhoz látogatott

2019. január 31.

Gazsó Orsolyáról bátran lehet azt mondani, hogy vakmerő és kalandvágyó.A fiatal kommunikációs szakember, az Újvidéki Rádió munkatársa kétszer járt az amerikai kontinensen. Vagy úgy, hogy önkéntesnek jelentkezett az Ifjúsági Olimpiára Dél-Amerikába, vagy pedig pályázat révén, Észak-Amerikába. Összesen 129 napot töltött a tengerentúlon, s ideje egy részét arra fordította, hogy ottani magyarokkal találkozzon. Élményeiről több rendezvényen is beszámolt, Szabadkán például a VM4Köz.Klub rendezvényén. Az alkalmat kihasználva itt beszélgettünk vele.

Mint meséli, nagyon felemelő érzés volt találkozni például legutóbb a dél-amerikai magyarokkal.
- Egyedül utaztam oda, ezért az volt az első dolgom, hogy a közösségi oldalakon utánajártam, kik azok, akik ott élnek és még beszélik a magyar nyelvet. Nagyon megörültek, hogy egy magyar is odautazik hozzájuk önkéntesnek az olimpiára. Ahol tudtak, ott segítettek. Volt, aki szállást biztosított, mások ebédet főztek nekem. Annak külön örültek, hogy Vajdaságból megyek, mert kevesen találkoztak ott még határon túli magyarokkal. Vittem nekik egy könyvet Vajdaságról, utána küldtek is egy képet, hogy a könyvet lapozgatják.
- Voltak-e köztük esetleg olyanok, akiknek ősei innen a Vajdaságból, a Délvidékről származtak?
- Olyanokkal nem találkoztam, viszont Uruguayban, Montevideoban megismerkedtem egy idős bácsival, aki már több mint 90 éves. Az volt az első szava, hogy de jó, hogy látlak, végre adhatok neked két puszit, mert a magyarok, ugye, két puszit adnak egymásnak, ott, Dél-Amerikában pedig mindenki csak egyet. Ő mesélte, hogy a feleségével nagyon sokat jártak Újvidéken, s mindenről kikérdezett, hogy mi a helyzet Újvidéken, milyenek az utcák, mert még mindenre emlékezett. Látszott rajta, hogy nagyon jó érzéssel töltötte el ez a találkozás.
- A fiatalok beszélnek-e még magyarul?
- Igen, nagyon törekednek arra, hogy tudjanak magyarul. Mindegyik országban, amelyekben jártam, az Argentína, Chile, Brazília és Uruguay, összejönnek, általában szombatonként. Megemlékeztek a Mátyás király emlékévről, verseket tanulnak. Nagyon sokat segítenek a Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjasai. Bevezetik őket a cserkészetbe is, néptáncra tanítják őket… Azt tapasztaltam, hogy él és élni akar ott a magyarság.
- Ezek szerint összetartanak és klubokat alakítanak?
- Például Buenos Airesben, ahol laktam, Mindszentynum a neve. Ez egy magyar ház, magyar eseményeket szerveznek. Többször is összefutottam ott anyaországi magyarokkal, például a Duna Televízió tudósítója is ott volt, aki az Öt kontinens - egy nemzetet tudósítja, mert ez egyszerűen egy gócpont, ahol összegyűlnek, találkoznak. Ott vannak a temetést követő halotti torok, megemlékezések is. Valóban nagyon sok érdekes emberrel ismerkedtem ott meg. Külön kiemelném Sebess Pétert, Mitchell Carolinát és Tóth Tibort, nagyon sok hálával tartozom nekik, amiért bevezettek az igazi, autentikus dél-amerikai ízek, helyek világába.
- A magyar ünnepek közül mit ünnepelnek meg? Megemlékeznek-e Szent István napjáról, vagy március 15-ről?
- Mindegyik ünnepről megemlékeznek. A Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjasainak ez az egyik fő feladata. Például, hogy március 15-ére egy kis darabot összeállítsanak vagy, hogy más országokból elhívjanak látogatóba más ösztöndíjasokat, más fiatalokat. Együtt táncoljanak, együtt cserkészkedjenek, találkozzanak ezek a magyarok. Láttam, bár nem kimondott cél az is, hogy esetleg összeházasodjon egy magyar lány és egy magyar fiú. Volt arra is példa, hogy a Dél-Amerika egyik pontján élő fiú elvett egy a kontinens legdélebbi részén élő lányt.
- Ezek a fiatalok vágynak-e arra, hogy megismerjék az anyaországot? Mit mondanak?
- Igen, álmodoznak erről, bár sokaknak még nem sikerült eljutniuk ide. Láttam olyat a magyarok lakásaiban, hogy Budapestről nyomtattak ki fotókat, s kihelyezték a falra, hogy amellett aludhassanak el. Ez főleg az idősebbekre jellemző, akik esetleg már nem tudnának repülőre ülni, de még mindig bíznak abban, hogy egyszer újra el fognak jutni Magyarországra. A fiatalok pedig azt csinálják, hogy elmennek Budapestre, a Balassi Intézetbe, ott töltenek - azt hiszem - fél évet és ilyenkor nagyon sok magyar szó és szokás rájuk ragad. Azután örülnek a szülők, amikor visszatérnek, hogy sokkal magyarabbak a gyerekek.
- Sikerült-e barátokat szerezni?
- Ottani magyarokat is sikerült és dél-amerikai barátokat is. A mai napig tartjuk a kapcsolatokat a közösségi oldalon, hívnak vissza. Ez nekem nagyon jó érzés és egyszer szeretnék is visszamenni. Nagyon jó érzés volt az is, hogy interjúkat tudtam ott készíteni a diaszpórában élő magyarokkal. Láttam, hogy fontos volt nekik, mert 30 perc erejéig azt érezhették, főleg az idősebbek, hogy még mindig van célja az életüknek és a nyilvánosságnak is elmondhatják, hogy milyen magyarként élni Dél-Amerikában.
- Esetleg készül-e majd egyszer egy riportkönyv az útról?
- Ó, ez érdekes lenne! Van hozzá anyag, tapasztalat meg élmény, talán majd egyszer.

Forrás: Vajdaság MA