Nők a XX. században

2019. március 07.

 

Dr. Tóth Eszter Zsófia történész, társadalomkutató, a Veritas Történetkutató Intézet tudományos főmunkatársa volt a VM4Köz. Klub vendége 2019. 3. 7-én, csütörtök este.

A nemzetközi nőnap előestéjén izgalmas, a 20. századi nők helyzetéről szóló előadást hallhatott a közönség. Dr. Tóth Eszter Zsófia mesélt a háborús időszakról, arról, hogy a háborús évek sok nőnek könnyítették meg a munkába állást, és ennek következtében az önállósodást. Mivel a szakképzett férfimunkások már a fronton harcoltak, ezért a kiesett munkaerőt a nőknek, a háziasszonyoknak kellett pótolniuk. Szó esett arról is, miként ,,oldották meg” a háborús traumákkal küzdő, megnyomorodott, ezért hasznavehetetlen férfiak sorsát. A nemeslelkűség és kegyetlenség keveréke volt az I. világháború utáni közvetlen időszak. A két háború közötti Magyarországon a nőkkel szemben érvényesülő egyik legerőteljesebb szerepelvárás – a hagyományos hármas szerepkör (feleség, családanya, háziasszony) –, mellett már erőteljesen jelen voltak az önmegvalósító, lázadó nőtípus képviselői.  Külön beszélt még a női szerepek átalakulásáról a II. világháborút követően, a rendszer kegyetlenségéről, ami az erőszakos kitelepítések idején óriási megpróbáltatások elé állította a nőket, de beszélt a munkásnői létről és a védőnők munkáját ,,segítő” kézikönyvről: ,,ideális” és a ,,deviáns” anyuka-típusú nőkre osztották akkor az anyákat. Szó volt a lányanyák megítéléséről és azokról a munkásnőkről, akiket kiválasztottak országgyűlési képviselőnek. Az előadó fontosnak tartotta megjegyezni, hogy az 1968-as szexuális forradalom a fogamzásgátló tabletta által a nők szabadságérzete megnőtt, testiségükkel kapcsolatos döntéseik új minőséget kaptak. S hogy miért is fontos ezekről a nősorsokról beszélni? Dr. Tóth Eszter Zsófia szerint az évszázados közös női tapasztalatok átsegítik az embert a nehéz pillanatokon.

A Nők a XX. században című előadás meghallgatása