2019. szeptember 19. - 20:00

OrShow – 47 nap Dél-Amerikában és egyéb történetek

2019. január 31.

Január 31-én este Argentína, Chile, Uruguay és Brazília tájaira repítette el Gazsó Orsolya kommunikációs szakember, az Újvidéki Rádió négy szem közötti beszélgetős műsor szerkesztője és műsorvezetője, valamint Gruik Zsuzsa újságíró a VM4Köz. Klub nagyszámú közönségét. Gazsó Orsolya elmesélte, hogy az ifjúsági olimpián önkéntesnek lenni nem kis feladat: két hétig reggel 5-kor ébredtek, és csak egész este érhettek a szállásukra. Az önkéntesek feladatai között szerepelt például az is, hogy fegyelmezzék a nézőket, ha szükség volt rá, akkor vigasztalták a versenyzőket, ápolták a sérülteket, és ha a versenyző összetűzésbe került az edzővel, akkor az önkéntesek feladata volt az is, hogy kibékítsék őket.

Gazsó Orsolya mesélt arról is, hogy hogyan sikerült felkutatnia a diaszpórában élő magyarokat. Sokszor az ő segítségükkel jutott szálláshoz, valamint kihasználta az alkalmat, és interjút is készített velük. Fontosnak tartotta azt is, hogy megismerkedjen a helyiekkel, mert így többet megtudhatott a lakosok mindennapjairól. Megtudhattuk, hogy a számára teljesen ismeretlenek puszit, ölelést adtak neki, valamint azt is, hogy a dél-amerikaiak nagyon kedvesek és segítőkészek, családcentrikusak, a legtöbb a három- és négygyerekes család. Az emberek azzal keresik a pénzt, amiben a legügyesebbek.

Érdekesebbnél érdekesebb és szebbnél szebb képek kísérték végig a beszélgetést a dél-amerikai emberekről, a tájról, a különös ételekről, az állatvilágról. A magával ragadó őszinteséggel beszélő Gazsó Orsolya különös dél-amerikai utazásra vitte az est vendégeit, amiben Gruik Zsuzsa felkészült és minden rezzenésre reagáló beszélgetőpartner volt. Gruik Zsuzsa azon kérdésére, hogy mit hozott haza a tengerentúlról, Gazsó Orsolya azt felelte, hogy sokat fejlődött személyiségében, s az álma az, hogy riportsorozatban mutassa be a diaszpóra magyarságát. Továbbá azt is megosztotta a VM4Köz. Klub közönségével, hogy már jelentkezett is önkéntesnek a következő olimpiára.

Az OrShow – 47 nap Dél-Amerikában és egyéb történetek c. előadás meghallgatása