A sanzonok világának megidézése

Csütörtök este a ContraBayando együttes lépett fel a VM4K-ban

2019. július 04.

A szabadkai Vajdasági Képző-, Kutató- és Kulturális Központban csütörtök este a ContraBayando együttes lépett színpadra. A zenekar megidézte a francia sanzonok világát, amelyet a jazz, a gipsy swing és bossa nova hangzásvilágával ötvözött. Az est folyamán olyan világslágereket hallhatott a közönség, mint a Historia de un amor vagy a Bésame Mucho. Az együttes tagjai közül Miroslav Idić harmonikán, Sánta Zoltán dobon, Szűcs Dávid pedig nagybőgőn játszik.

– Kezdetben duóként zenéltünk, majd egy évvel ezelőtt Sánta Zoltán csatlakozott hozzánk. Olyasmit szeretnénk bemutatni a közönségnek, ami errefelé nem megszokott. Ezt a három hangszerünk, a nagybőgő, a dob és a harmonika együttes hangzása is bizonyítja. Különféle műfajokat ötvözünk, például az argentin tangót, a jazzt és a sanzonokat – mondta Miroslav Idić.

Az együttesre nagyon sokan voltak kíváncsiak, hiszen gyorsan megtelt a VM4K udvara. A ContraBayando zenéje maradandó élményt nyújtott. Olyan volt, mint egy zenei időutazás, amely során a '20-as évek kávéházaiban érezhettük magunkat. A dalok hallatán az ember akaratlanul is Párizsba vágyik. Az örökzöld klasszikusok mellett újabb slágerek feldolgozását is hallhattuk a zenekar előadásában. A harmonika, a nagybőgő és a dob különleges hangzásvilága teljesen elvarázsolta a közönséget. Az együttes sikeres koncertet tudhatott maga mögött, hiszen a publikum többször is visszatapsolta őket.

Forrás: Magyar Szó