2020. február 29. - 19:00

Sederedik Gyermektáncház

2018. július 26.

2018. július 26-án, csütörtök este a VM4Köz.Klub klubhelyisége megtelt izgatott hangokkal és zsibongással – kicsik és nagyok, apukák és anyukák egyaránt érkeztek a Köz. Klub Sederedik Gyermektáncház című rendezvényére, melyet kifejezetten a néptánc, a népzene és népdal iránt érdeklődők részére került megszervezzésre, hogy a tánc és a zene bűvöletében nagyszerű családi és közösségi élményben legyen részük.

Kopogtak a cipők, libbentek a szoknyák – miközben a Duhaj zenekar élőben muzsikált, Brezovszki Tamara és Brezovszki Roland lépésekre tanította a résztvevő szülőket és gyermekeket csallóközi, felcsíki és moldvai dalok kíséretében.

A táncház első felében elhangzott többek között a Miska bácsi, A pozsonyi sétatéren, A mai házasság, egy lélegzetvételnyi szünet után pedig a Ha megfogom az ördögöt, a Gólyás, Az öreg zsidónak és a Kecskés című dal is. A páros táncok mellett a táncház utolsó perceiben vonatozásra is sor került. A közös táncokat a szülők és gyermekek is nagyon élvezték.

Az eseményekről szóló további beszámolók az alábbi linkeken érhetők el:

Magyar Szó: Tánc és jókedv (beszámoló)

Pannon RTV: Táncház a VM4K-ban (beszámoló, videó)

Vajdasági RTV: Táncház szülők és gyermekek részére (beszámoló, videó)