Szerencsés János – zenés mesejáték

2019. május 07.

2019. május 7-én a Grimm testvérek által lejegyzett Szerencsés János című mese interaktív bemutatójának lehettek részesei azok, akik velünk tartottak a VM4Köz. Klubban. A BonBon Matiné zeneszerző pályázatára íródott és megosztott I. helyezést elért darab igazi kuriózumnak számít itt a Vajdaságban.

Az előadás kezdetén megtudhattuk, hogyan és miképpen alakult ki a klasszikus zenéből a blues. Az időutazást hangi és képi anyagokkal tették még színesebbé, érthetőbbé az előadók.  A gyerekek és szüleik Szerda Árpádnak köszönhetően a gospellel is megbarátkoztak, melynek dinamikája, frappáns szövege tapsra, mozgásra ösztönözte a közönséget.

Vetítéssel, zenei betétekkel gazdagított mesemondáson keresztül ismerhettük meg Szerencsés János történetét, melyben a fiatal legény a hét éves kemény munkájáért egy aranyrögöt kap a gazdájától, majd elindul haza az édesanyjához. János vándorútja során különös dolgokat tesz: az aranyrögöt egy lóra cseréli, a lovat tehénre, a tehenet malacra, míg végül nem marad semmije...

A szórakoztató előadásban a blues stílusjegyei és hangszerei mellett az improvizáció, ez a mindenki számára kedves mese, valamint az emberi butaság is bemutatásra került.

A BonBon Matiné tagjai: Szerda Árpád, Lukácsházi Győző, Dobozy Ágoston és Tarr Ferenc.

Az eseményről szóló további beszámolók az alábbi linkeken érhetők el:

Magyar Szó: „Azt kell mutatni, ami értékes” (beszámoló)

Pannon RTV: A Szerencsés János című zenés mesejátékot mutatta be kedden a VM4K-ban (beszámoló)

Pannon RTV: Vitrázs - Szerencsés János címmel tartottak zenés mesejátékot a szabadkai VM4K-ban (beszámoló, videó)