Tánc - történet

2020. február 29.

2020.február 29-én a Kamara táncegyüttes és a Fokos zenekar közös Tánc-Történet című elődása Szabadkára látogatott a VM4K szervezésében.

A helyszínt a Kosztolányi Dezső Színház biztosította.

Egy fiatal, tehetséges művészek játékából álló érdekes és szórakoztató produkciót láthattunk, melynek során a (tánc)művészettörténeti események szemléltetése céljából a korszakra jellemző építészeti/képzőművészeti díszlet váltakozása, valamint az ahhoz fűződő tánctörténeti utalások megmutatták, hogy a különböző mozgástípusok milyen keletű táncstílus divatjának köszönhetve jelentek meg és rögzültek hazánk koreográfiáiban.

Az előadás célja, hogy a közönség számára felismerhetővé, érzékelhetővé váljék micsoda páratlan és felbecsülhetetlen értékű – egészen a középkorig visszanyúló – emlékeket őrzött meg a Kárpát- medence tánckultúrája.

A teltházas előadás vastapssal zárult.

Az eseményről szóló további beszámolók a következő linkeken érhetők el: 

Pannon RTV: Turnéra készül a Tánc - Történet (beszámoló, videó)

Magyar Szó: A körtánctól a verbunkig (beszámoló)