Téli varázs – gyermektábor

2019. január 08.

A VM4K első Téli varázs gyermektábora január 8. és 12. között fogadta a 6–10 év közötti gyerekeket. Az ötven lurkó nagyon hamar összebarátkozott, mi pedig odafigyeltünk, hogy az ülős foglalkozásokat mozgásos tevékenységek váltsák.

Főszerepben volt a néphagyomány, lehetőség nyílt népi játékok elsajátítására, csuhéból készült figurák készítésére, de a táborozók megismerkedtek a népviseletekkel, majd a csallóközi táncok lépéseit sajátították el.

Amikor a főszerepben a versenyjátékok voltak, akkor tarkított testnevelő foglalkozásokon vehettek részt táborozóink. Ezt követően a kémiáé volt a főszerep, amikor is kísérletekkel ismerkedhettek meg, majd a képzelet szárnyán Fagy Jankó birodalmába csöppenhettek.

A tábor harmadik napján minden porcikát megmozgató foglalkozással indítottunk, de ez nem volt elég, hiszen gyönyörű, szalmával díszített hűtőmágnesek születtek a gyerekek kezei között, amik most már az otthoni hűtőket díszítik. A foglalkozásvezetőtől mi is kaptunk egy VM4K-s hűtőmágnest, meg is mutatjuk! A népi hangszerek gazdag világából is kaphattak ízelítőt a gyerekek, majd fergeteges táncházzal zárult a nap.

A negyedik nap a veresenyjátékoké volt. A műanyagból flakonokból készített pingvinek igazi téli hangulatot varázsoltak. Majd egy modern táncot is elsajátíthattak a táborozók.

Az utolsó nap egy lazító foglalkozással indult. Ezt követően a különböző standoknál arcfestésre, lufiszobrászatra, színezésre, Cake pop készítésére volt lehetőség. Tinidiszkóval és emléklappal zártuk a közös élmények sorozatát.

Köszönjük, hogy velünk tartottak!

Az Újvidéki Rádió Csizmár Ritával készült interjúját itt hallgathatják meg.

Fotók